Zseksön

James Cameron szerintem az egyik legellentmondásosabb rendező, aki csak él a Földön. Ő írta és rendezte a Terminátor-filmeket illetve az Alien 2-t, amelyek közül az előbbiek akkora kult alkotások, hogy a pofám leszakad (Terminátor 2 vége :,((((((). A másik oldal viszont a Titanic és az Avatar (Abadah), amelyek kritikán aluliak, és a hivatalos sikerek ellenére szerintem karrierje mélypontját jelentik. Mindezek ellenére Cameron 1996-ig egy zseniális rendező zseniális filmekkel, és ez alól a True Lies (Két tűz között) sem kivétel.

A történet természetesen hullaegyszerű: Svarci (nem jut eszembe a karaktere neve, de amúgy kit érdekel) titkosügynök, és ezt titkolja a családja elől (a fedőfoglalkozása computer salesman). A felesége (Jamie Lee Curtis) unalmasnak találja, ezért egy magát titkosügynöknek kiadó használtautó-kereskedővel kezd viszonyt, a lányuk meg egy seggarc tinilány (Eliza Dushku). Persze ebben a filmben kivételesen arab terroristák is vannak, tehát Svarcinak az asszony félrelépését és a terroristák puszta létezését is orvosolnia kell.

A film karakterei meglehetősen jól felépítettek, mondhatnám hibátlanok. Van Svarci, a család, a család laza barátja (megjegyezném, Tom Arnold ebben a filmben egész jó és korántsem az az idegesítő fasz aki szokott lenni), a gonosz nő fekete özvegyi karaktere (Tia Carrere <3), és a gonosz és erőszakos csúnya terroristák (akiknek a vezetője Ranjit a How I Met Your Motherből). Ami a nőket illeti, Jamie Lee Curtis és Tia Carrere nyajjjjjjeeezaaaaaz, Eliza Dushkuért meg vállaltam volna a sittet. Ami az akciót illeti, hát azzal dugig van a film, akárcsak Svarci zseniális egysoros beszólásaival, amelyek humort csempésznek a terroristák tömegeinek lemészárlásába.

A kiemelendő jelenet az, amikor Svarci már egy Harrier-rel darabolja Abdullahékat. Nincsenek szavak. Azt látni kell.

Összegezve: ez egy nagyon jó film. De tényleg. A poénok elképesztően színvonalasak, a szereplőgárda elsőosztályú, Cameron rendezésébe és forgatókönyvébe egyszerűen nem tudok belekötni. Svarci jelenléte már önmagában komoly keménységfaktort eredményez, de a látványos és jól kidolgozott eksön tovább dob a pozitív összképen. Ha még nem látta valaki, tessék megnézni de sürgősen.

Jajj. Na ez egy rövid poszt lesz. A Gyilkos Cápa versus Óriáspolip egy elképesztően rossz film. A zsé netovábbja, akár nagyszerű zséfilm is lehetne, de nem lett az. Sajnálom, de tényleg. Ez a film nagyon nem sikerült, és erről annyira nehéz beszélni. Na de ráveszem magam.

A film 2009-ben készült, ami a díszleteken és az animációkon egyáltalán nem látszik. Persze ez nem is annyira negatívum, mert a tengeralattjárós jeleneteken tök jókat lehet emiatt szórakozni. Ami a baj, hogy a főszereplők tengerbiológusok, akik rettenetesen hülye párbeszédekkel nem mondanak el semmit, nem kemények és nem ölnek, csak ötletelnek meg picsognak. Hiába van ott Lorenzo Lamas, egyszerűen nem hagyják, hogy megmentse a filmet, inkább arra kárhoztatják, hogy a hóttkemény híró helyett egy mormogó főnökkaraktert kapjon osztályrészül. Felháborító.

A koncepció és a sztori amúgy egész klasszik: a globális felmelegedés hatására többmillió éves állatkák (igen, az óriási cápa meg a nagynagy polip) kiolvadnak s eszik az embereket. A legmenőbb jelenetben a cápa egy éppen közlekedő utasszállító repcsit harap ketté, csak így, érted. Felugrik pár ezer méter magasra, és harap. Ennyi. Na mindegy. A sztori jó. Csak a megvalósítása vérzik jópár sebből, és ez zsebből megöli a filmélményt.

Ezt a filmet mindenesetre ajánlom. Annak ellenére, hogy rengeteg dolgot nem magyaráz meg a film, elkeserítőek a párbeszédek, Lorenzo Lamas hiába látszik keménynek de nem főszereplő és a főszereplők pedig megfogalmazhatatlanul pocsékul megformált karakterek és cseppet sem kemények, valamint a film vágásai valami eszméletlenül és zavaróan szarok, rendelkezik előnyökkel. A sztori és az effektek kellemesen ostobák, és Lorenzo Lamas azért csak Lorenzo Lamas. Ha megnézed, a világ egyik legrosszabb filmjét fogod látni. Ez tuti. De már csak poénból is megnézendő egy veterán zséfogyasztó számára.

Az elmúlt hónapokban kisebb reneszánsznak lehettünk szemtanúi: a zséfilmek csak úgy záporoztak, és további ígéretek hangzottak el a már elkészült újdonságok folytatásáról. Gondolok itt arra, hogy még alig jött ki a Stallone visszatérését tesztoszterontól átitatva megkoronázó The Expendables, máris a második filmen agyalnak a készítők. Kiemelendő a folytatások világában az a hír is, hogy Liam Neeson éppen a derekát kezdi beadni egy Elrabolva 2-nek. Azonban az elmúlt néhány hónap három igazán kiemelkedő alkotással örvendeztetett meg minket: The Expendables, Machete, RED. A három közül most a Machete kivesézésére fog sor kerülni.

Na ez itten a trailerje:

https://www.youtube.com/watch?v=hIxcVzwLR1k&feature=related

Nos. Robert Rodriguez tulajdonképpen a világ egyik legocsmánykeményebb filmjét hozta össze. A kezdőjelenet, ami a háttértörténet (ezt általában nem tartom szükségesnek egy zséfilmnél, mert nagyon el lehet vele rontani egy filmet, úgyhogy jobb, ha nem is raknak bele) arról szól, hogy Machete (azaz Danny Trejo) egy csaj megmentése érdekében iszonyúkat hentel, ám a kiscsaj (aki minő véletlen meztelen) átdöfi Machete lábát, és a puncijából (!) előhúzott telóval értesíti a főgonoszt, aki (huhh, ennek most neki kell hogy fussak) STEVEN SEAGAL! Na, Steven Seagal szépen legyilkolja Machete családját, és egy komplett házat akar rágyújtani Machetére, de persze hogy nem jön össze (persze Chuck Norrisnak ez is menne)! És Machete elindul Amerikába, hogy öljön...

Na most mindenki azt várja, hogy szépen elmeséljem az egészet. De nem ez lesz. Ez a film majd' két órás, és annyi minden történik benne, hogy az elképzelhetetlen. Talán a film két alapvető vonását emelném ki: 1. általános keménység 2. meztelenkedés.

Ami a keménységet illeti, hát ebben van elég. Tulajdonképpen a füleden folyik ki. De tényleg. Machetének mindig elég egy machete vagy bármilyen egyéb háztartási eszköz egy kisebb rosszfiúkból álló bagázs kiirtására. Sőt. A verekedős jelenetben hozzá sem ér az ellenfeléhez, az mégis mocsokkázúzza a kiskezit valami vascsövön. Ennyi. Machetének nyilván minden jó nő meglesz, és okádék maszkulinságának zenitjén és a film végén el is motorzik Jessica Albával. A film legkeményebb pár másodpercében pedig a motorjára egy minigunt aggat, és egy ugratás során (amelynek a hátterét egy hatalmas robbanás adja ofkorz) leminigánozza a bunkó texasiakat a Nagy Csata hevében (igen, ebben a filmben még az is van!!!) úgy, hogy egy darab mexikói nem sérül meg. Arról nem is beszélve, hogy ellenfeleit folyamatosan megalázza, és az egyik rosszfiúnak még a belét (!) is felhasználja a kórházból való meneküléskor. A keménység másik nagy epicentruma STEVEN SEAGAL, aki gonosz drogbáró, és egyszerűen nem is kell sokat tennie ahhoz, hogy elhiggyük, hogy orbitálisan kemény. Lényéből sugárzik, hogy ő már atomrég letett valamit az asztalra, és elég egy-két testrész levagdalnia a szamurájkardjával ahhoz, hogy komolyan vegyük. Az ő haláljelenete olyan masszívkemény, hogy tiszteleted jeléül elmennél abba a városba bűnözni, ahol ő a helyettes seriff, csakhogy letartóztathasson. Nem mintha egyébként nem tennéd meg... Ugyanakkor ebben a filmben valamilyen szinten mindenki kemény: az agyakat az Ave Maria dallamára szétküldő katolikus paptól az apácának öltözött revolveres csajszin át a géppityuval lövöldöző nővérkékig minden van itt, kéremszépen.

Hát igen, és a meztelenkedés. Az van bőven. Na nem mindig olyan nyersen, de van, higgyed elfele. Jessica Alba a zuhany alatt, Lindsay Lohan az anyukáját játszó nőszeméllyel a medencében. Meg persze valahol ide tartozik Michelle Rodriguez is a feszes bőrnaciban meg abban a (hrrr) "felsőben". De ebben a filmben persze a nők is kemények, biztos ami biztos...

Végül tényleg néhány érdekesség. Antal Nimrod is benne van, ráadásul magyarul is megszólal, lekismajmozva Trejot, és ezért kap is rendesen. A legdurvább filmes utalás viszont a gonosz szenátort játszó Robert De Nirót illette, aki a texasi bunkó határvadászok erődjébe, úgy jut el, hogy egy taxit vezet (höhö, Scorsese Taxisofőrje, érted...)!

Összegezve? Zsé sztori, a filmtörténet egyik legmenőbb szereposztása, ÚRISTENDANNYTREJOMEGSTEVENSEAGAL, el nem fogyó akció, és cicik meg robbanások. Egy csomószor láttam már és nem restellem újra meg újra megnézni. Nagyszerű. Hüpp.

A Delta Force filmekről általában már biztos írtam valamit, de tuti, hogy nem eleget. Úgyhogy most majd kaptok jól az arcotokba egy kis emlékeztetőel egybekötött további ömlengést. Na. A Delta Force filmek egytől-egyig frankók, hiszen annyira tartalmasak és hosszúak, hogy jó időre képesek elszórakoztatni a maszkulin keménységet és önmagában a zseksön jelenségét éhező és szomjazó embertársakat. E zseksönfilmek a Cannon Films csodálatos varázsműhelyéből kerültek a napvilágra, amely műhelykének már eddig is rengeteg mocsokkemény filmet köszönhetünk, de most ebbe ennyire nem merüljünk bele. Ezek a filmek az Egyesült Államok Különleges Erőinek terrorelhárító osztagának, azaz a Delta Force életének egy-egy vérzivataros mozzanatát mutatja be megunhatatlanul. És tényleg.

Az első film, amely itt most jól be lesz mutatva, 1986-ban készült. Érdekessége, hogy a film kezdete egy valós eseményen alapul: a 70-es években egy pár amerikai állampolgár frankón eljutott életében addig a pontig, amikor is Iránban lett túsz, és a Delta Force a Saskarom-hadművelet keretében megpróbálta sikertelenül kiszabadítani a túszokat. Na. Amikor a kommandósok éppen igyekeznek elhúzni a csíkot Iránból, akkor csöppenünk bele az eseményeknek a kezdeti hogyishívjákjába. Már éppen nem akarják megvárni az egyik főszereplőt, Scott McCoy századost (azaz CHUCK NORRIS-t), amikor hősiesen kiszabadítja az egyik gépbe szorult társát, és időben visszaér a géphez és minden speckó.

A film valódi sztorijának azonban frankón semmi köze a fent leírtakhoz, de bevezetésnek jó. Chuck kemény, oszt kész. Na de. Egy utasszállítógépen (hogy hol, azt én meg nem mondom, nézzed meg) szőrös arcú és csapzott hajú arab terroristák jelennek meg, akik egy furfangos furfang következtében még stukkerhez is jutnak a gépen. Na aztán ők jól eltérítik a gépet, irány Libanon, és a móka elkezdődik. Az utasok persze az egész film alatt picsognak, és mocskosul idegesítőek. Az íze kedvéért egy elég díszes társaságot hoztak össze a készítők túszoknak: van itt katolikus pap apácákkal, egy faszi aki orosz (tényleg, kb ennyit tesz hozzá az egész filmhez, borzasztó), búvárkodó kigyúrt haditengerészek, bombázó szöszi német stewardess, na és egy zsidó család. Na, a zsidó-motívumot nem aprózták el. Öcsém, egy teljes jelenet a filmben csak arról szól, hogy ez a család mennyire zsidó. Na most igazából annyira, hogy az összes mondatuk a filmben kizárólag a "shalom" és a "maceszgombóc" szavakból is állhatott volna. És amiért ennyire zsidók, az arabok jól ki is szúrják őket, és a férfiakat el is különítik. Meg a papot. Meg az oroszt.

A túszok persze amerikai állampolgárok (hát mi mások is lehetnének), ezért úgy döntenek, hogy a delta force odamegy és öl. Nick Alexander ezredes (azaz Lee Marvin) összeszedi az emberkéket, persze Norrisra megint várni kell, de megjön, hogy ő is ölhessen egy jót. Az ölésre Algériában kerülne sor, amikor a gyerekeket és a nőket elengedik, de a terroristák ilyen furfangos gyerekek, megölik az egyik búvárkodó arcot és repülnek vissza Libanonba. Na most. Libanonban a Moszadnak van egy összekötője, egy ortodox pap, aki szerencsésen a terroristák nyomára vezeti Norrisékat, és bár meghal, bosszúból Chuck meg a haverja egy üldözéses jelenetben azért leölnek pár terroristát, biztos ami biztos. A Delta Force alaposan megtervezi a terroristák maradékának megölését és a túszok kihozását, és nekivágnak a nagy kalandnak. Ahogy kell, minden amerikai kemény és öl sokat, túszok nagy része ki. Ámde. A zsidók, a pap meg az orosz nincs ott, mert éppen viszik őket Irán (!) felé. Na, Chuck eléjük is vág, és a motorján lévő rakétákkal (!) felrobbantja a terroristák autóit, és egy pofátlanul csodálatos jelenetben a terroristák vezetőjét darabokra veri, majd felrobbantja a kocsit, amiben a terrorvezér meghúzza magát Chuck elől. Kis naív.

És persze a film befejezése mi is lehetne más, hogy már mindenki kész az indulásra, csak Chuckra kell már várni megint. De persze az utolsó pillanatban jön, és még öl egy kicsit mielőtt egy izom kemény jelenet keretében felkapaszkodik az eltérített repcsibe. A legvége azonban mégis az, hogy amíg minden megmentett seggű civil ujjong meg ilyesmi, addig a Delta Force mégis szomorú. Na ez meg azért van, mert időközben Chuck egyik haverjának csak sikerül meghalnia és ezért a kemény kommandósok nagyon brühühű. De azért kemények.

A The Delta Force a múlt és jelen keménységének találkozása. Ez Lee Marvin utolsó filmje, és a múlt westernes-háborúsfilmes keménysége itt adja át a stafétát az akkori jelen és a jövő zseksönfilmes keménységének. Lee Marvin,  különösen kedves színész számomra, és a keménysége óhatatlanul szórakoztatja máig is a háborús filmekért rajongó részemet. Emellett persze ott van Chuck Norris, aki már ekkor sem volt zöldfülű, de valahol mégis akkoriban új kedvencnek számított. Ez a két hős filmben való találkozása iszonyatos keménységi együtthatót eredményez. Hatalmasat.

A Commando-ról igazából írnom sem kéne. Ez a film annyira mocskosul alap, hogy az már arcpirító. A legfelháborítóbb, hogy még én is csak idén láttam először teljes egészében, és mocskosul szégyellem magam, amiért ilyen későn láttam ezt a minden ízében zseksönfilmet. Bizonybizony. A Commando a zseksönfilm mintapéldánya. Minden ízében vérbeli akciófilm, és állítom, hogy ez tény, tény, tény.

Az akcióhős Arnold Schwarzenegger, nagyjából azon kevés dolgok egyike, ami miatt jó ötlet volt Ausztriát létrehozni. Svarci, Kelifornya dicső kormányzója az akcióhősök jellemző archetípusa. Nem érdemes bemutatásával sokan kínlódni, ő Svarci, aszt kész. A gonoszok latin-amerikaiak (köztük valami diktátor arc) meg volt amcsi katonák, akik közül kiemelkedik Bennett, aki azt hiszi, hogy keményebb Svarcinál. Kurva rosszul hiszi. 

A sztorival nem túl sokat foglalkoztak, de nem is kellett, mert ugye egy rendes zseksönfilmnek nincs komolyabb sztorija, az a lényeg, hogy minél több robbanást meg hullát tudjanak belepakolni. Cső. Szóval John Matrix (azaz Svarci) éldegél a kislányával (aki Alyssa Milano, yeah), ám egyszer a seregtől a volt főnöke felkeresi, hogy a volt egységét szisztematikusan kinyírják, úgyhogy vigyázzon. Svarci lányát el is rabolják a gonoszok, és jól megfenyegetik, hogy végeznek a kiscsajjal, ha nem nyír ki az halálnak hímvesszején valami elnököt. Persze Svarci nem engedelmeskedik, ehelyett igen nagy mennyiségűt öl a nagyérdemű nem kis megelégedésére.

A filmben a keménység végig jelen van, és nem kis mennyiségben. Mégis ez az arcrobbantó méretű keménység mégis szórakoztató. Ez a film tartalmazza talán a legtöbb nagy Svarci-beszólást, a tömegből némi példa:

- "Wrong!"
- "I lied!"
- "I eat Green Berets for breakfast!"
- "Don't disturb my friend, he's dead tired!"
- "Let off some steam, Bennett!"

A film legnagyobb érdeme azonban az a jelenet, amelyben Svarci egy halom embert lemészárol gépfegyverrel meg kerti szerszámokkal. A világ legszórakoztatóbb akciójelenetéről beszélek, amelyet azóta sem tudott semmilyen más jelenet felülmúlni. És szerintem nem is fog. Tuti, hogy nem fog. Az nem lehet.

Ez a film nagyon zseksön. Borzasztóan kicks ass, és az egyik nagy kedvencem. Szerencsére nem készült belőle több rész, így valóban egyedülálló remekműnek nevezhetjük. Zseniális.

A Cannon Films az akciófilmek igazi kincsestára, neki köszönhetünk olyan filmeket, mint az Ütközetben eltűnt vagy a Cobra. És persze a Delta Force filmek, amelyeknek a legnagyobb előnye, hogy egy perc csicskulás nem létezik benne. A nagyjából két órás filmeknél már az első 45 percben annyi halott ember meg egyáltalán annyi keménység van, hogy az az ember érzése, hogy ennél többet már nem is lehet beletuszkolni egy filmbe. Pedig de.

 Az akcióhős egy bizonyos Scott McCoy ezredes, aki Chuck Norris. A főgonosz meg egy dél-amerikai (az ország neve a filmben San Carlos, de tulajdonképpen Kolumbia az) drogbáró, Cota, akit Billy Drago játszik. Na ő aztán macigonosz. Nőket, gyerekeket frankón megöl, sőt még McCoy haverját és annak családját is kiirtja. Egyszóval a haver megölésével sikerül Norrisnál kihúznia a gyufát, aki ezért a Delta Force többi tagjával ölni indul. És öl.

Norris persze az egészbe akkor csöppen bele, amikor már mindenki kudarcot vallott Amerikában. San Carlos velejéig korrupt ország, ahol a hadsereg meg az elnök Almeado tábornok kezében van, aki ráadásul macigonosz húdegonoszunk barátja és üzletfele. A parasztok el vannak nyomva, kokacserje-ültetvények stb. Végül az amerikai elnök megelégeli Cota szarakodását és bedobja Norrist, mint adut. Norrisszal meg megy a Delta Force, hogy ők is részesedhessenek egy halom Bundesliga- és buszsofőr-sérós, gépfegyverrel szaladgáló és céltalanul lövöldöző hülyegyerek lemészárolásában.

Ez a film töményen kemény. A kemény jelenetek és beszólások felsorolásához nem lenne elég ez a terjedelem.   Kettőt emelnék ki: az egyik Cota Chuck Norris meg a haverja általi elrablása egy levegőben lévő repülőgépről (legnagyobb ejtőernyős stunt evör), a másik pedig Cota buszsofőrfrizkós testőrének megölése nagyrészt puszta kézzel. Cota halála még nála magánál is keményebb: éppen kötélen lóg az amerikaiak helikopteréről, amikor is a már machetével kipróbált kötél több száz méteres magasságban (megvárva persze Norris végmondatát: "Not today, asshole!") elszakad, és lezuhan jól. Norrisnak tehát már a közelsége is ölt, nem mintha ebben bármi meglepő is lenne.

A Delta Force 2 méltó az elődjéhez, kemény és tartalmas, már a közepesen erős gyomrúaknak is ajánlható a fogyasztása. Nagyszerű zseksönfilm, sok a robbanás, a lövöldözés meg az elhullás. Meg egyébként is. Két szó. Chuck Norris.

Hoo-ah!

Ím kezdődik a műértő akciófogyasztás blogja, ahol műértően fogok mindenféle zs-kategóriás, ill. azt karcoló akciófilmről szakérteni. Hangsúlyozom, ez nem kritika: a bemutatott filmek egytől-egyig kiváló filmalkotások, az akciófilmek csúcspéldányai. De tényleg.

Mindenekelőtt azonban szeretnék tisztázni néhány törvényszerűséget az akciófilmekkel kapcsolatban, amelyekre alkalomadtán igyekszem majd a kedves olvasó figyelmét felkelteni. Na.

A főhős törvényei:

1. A főhős kemény.
2. A főhős kemény, tehát életben marad. Max megsérül.
3. Ha a főhős meg is sérül, akkor is öl.
4. A főhős kizárólag öl. Na jó, néha mond egy-két keményet is.
5. A főhős utoljára a főgonoszt öli meg. És ezt teszi a legkeményebben.

A főgonosz törvényei:

1. A főgonosz rosszul ismeri fel a szituációt: azt hiszi, hogy keményebb a főhősnél, pedig nem is.
2. A főgonosz is öl, de ő nem olyan szórakoztatóan.
3. A főgonosz többnyire nem amerikai, sőt más kultúrkörhöz ill. europidtól eltérő rasszhoz tartozik
4. A főgonoszt megöli a főhős. Nagyon.
5. Tehát a főgonosz meghal, de csak a film végén.

Az A és B verzió törvénye:

1. A verzió: A főgonosz befejezi a gonoszkodást, és békénhagyja a főhőst.
2. B verzió: A főgonosz tovább gonoszkodik, ezért a főhős őt magát és teljes környezetét is megöli. Még a virágoskertet is.
3. A főgonoszt mindig a B verzió érdekli.

Na ennyi. Az is lehet, hogy jövő héten egy filmről is fogok írni. Yeah.